Skip to content

Csomagos Kisokos

2023.07.18.

Az elmúlt évben olyan sok cikket írtunk, hogy néha még nekünk is nehezünkre esik áttekinteni az egész “termést”. Arra gondoltunk, hogy írunk most egy lexikonszerű (na, ez kicsit nagyképű elnevezés) dokumentumot, amiben betűrendbe rakjuk a témákat. Ebben a Csomagos Kisokosban persze minden téma csak nagyon röviden szerepel, de könnyen átkattinthatsz a korábbi, részletes cikkre. (A Kisokos havonta frissül, ezért érdemes rendszeresen visszajönni, körülnézni!)

* * *

Adathalászat

Sajnos egyre gyakoribb, hogy a kiberbűnözők népszerű szolgáltatók hamisított levelei segítségével próbálnak értékes adatokat megszerezni (bankszámlaszám, jelszó, biztonsági kód stb.). Az elmúlt hónapokban a DPD nevében írt adathalász üzenetek is felbukkantak. Szerencsére egy kis odafigyeléssel eredményesen kiszűrhetők ezek a levelek. Ebben is segít – mintákkal és magyarázattal – ez az írás.

Alternatív járművek a csomagszállításban

A DPD számára fontos a környezettudatosság. Célunk, hogy fokozottan csökkentsük a hagyományos, dízelmeghajtású autóink számát és növeljük az elektromos járművek arányát. Kísérleteztünk már elektromos motorkerékpárral és tervezzük “cargo-bike-ok, kifejezetten kiscsomagszállításra tervezett. teherszállító biciklik bevezetését is. Tudj meg többet alternatív járműveinkről.

Átirányítás (csomag átirányítása) 

Amikor megrendelsz valamit, még nem is sejted, hogy a kézbesítés napján nem tudsz a megadott címen lenni. Szerencsére ez már nem akadály, hiszen akár mobilos, akár webes myDPD felületünkön megváltoztathatod a kézbesítés helyét, vagy idejét. Itt megtudhatod, mit kell tenned!

Átvétel (csomag átvétele)

A futár az előre jelzett időpontban kiviszi a csomagot, te pedig átveszed azt. (Mindenki elégedett.) Ideális esetben valóban ilyen egyszerű a dolog, de jó, ha néhány dolgot átgondolsz a csomag átvételével kapcsolatban. Mi természetesen ebben is segítünk!

Babakocsi feladása csomagként

Miért szerepel ez a téma külön szócikként? Azért, mert meglepően sokan keresnek erre a témára az interneten. Igen, lehetséges babakocsi feladása csomagként, de ennek alapfeltétele, hogy 1) a kocsi súlya ne legyen nagyobb 31,5 kg-nál (ez nálunk a szállítható csomagok felső súlyhatára), 2) legyen alaposan becsomagolva. (Nem elég a kocsit fóliával körbetekerni, rendes kartondobozba kell tenni!)

Biztonságos hely kijelölése

Ha látod, hogy a csomag kézbesítésének előre jelzett időpontjában nem leszel elérhető, a myDPD app segítségével választhatod a biztonságos helyre szállítás opciónkat. Fontos, hogy ezt csak akkor kérd, ha megbizonyosodtál róla, hogy a kézbesítési címen van olyan hely, ahol a futár biztonsággal elhelyezheti a csomagot. Tehát mindenképp olyan pontot jelölj meg, ahol idegen nem férhet hozzá és az időjárás sem tud benne kárt tenni.(Ilyen például egy fedett terasz.) Jó tudnod, hogy biztonságos helyre történő kézbesítés nem vehető igénybe utánvétes küldemények vagy olyan speciális szolgáltatással feladott küldemények esetében, amikor szükséges a csomag személyes átvétele.

Cím (kézbesítési cím)

Előfordulhat, hogy mégsem a megrendeléskor megadott kézbesítési címre szeretnéd kérni a csomagodat. Semmi gond, a myDPD vagy a myDPD app segítségével pillanatok alatt megváltoztathatod a kézbesítési címet (és a kézbesítés időpontját is). Megadhatsz új címet, vagy választhatsz a közeli Csomagpontok közül is. Itt elolvashatod a részleteket!

Címzés

A címzés elvileg egyszerű dolog, de amikor a gyakorlatra kerül a sor, néha kiderül, hogy nem is annyira egyértelmű minden. Először is, a számlázási és a kézbesítési cím gyakran nem azonos. (Ha például céges számlára vásárolsz egy laptopot, de a saját címedre kéred a szállítást, mert ott fogod azt használni.) A kézbesítési cím egyébként nincs kőbe vésve, ha valamiért mégis máshova szeretnéd kérni a kézbesítést, még időben megváltoztathatod.
Gyakori a hibás címzés is. Olvasd át inkább többször is, mert téves címen nem találunk meg!

Csomagautomata

Az elmúlt években hihetetlen mértékben terjedtek el a csomagautomaták. Az automaták kényelmesek, hiszen nem kell otthon várnod a kézbesítésre, ráadásul az ide történő kézbesítés olcsóbb is, mint a házhozszállítás. Tudj meg mindent a csomagautomatákról. Mi abban is segítünk neked, hogy összehasonlíthasd a házhozszállítás, a csomagpont és a csomagautomata előnyeit.

Csomagfeladás

Csomagot küldenél valahova és szeretnéd ezt kedvenc kiscsomagszállítódra (vagyis ránk) bízni? (Köszönjük!)
Közvetlenül nem lehet nálunk csomagot feladni (egyelőre…), de mégis van erre lehetőség! Add fel csomagodat partnereinknél: valamelyik Csomagponton, a Packlinken keresztül, vagy közvetlenül a legközelebbi depóban.

Csomagküldés külföldre

A DPD külföldre is elviszi a csomagod, de ennek ára és kézbesítési ideje is lényegesen különbözhet a belföldi csomagszállításban megszokottnál. Mielőtt még belevágsz a csomagküldésbe, feltétlenül vizsgáld meg, nem tiltja-e a célország az adott termék bevitelét. Alapos csomagolás után már viheted is a terméket a legközelebbi Csomagpontra.

Csomagméret

Nagyon sokféle csomagot szállítunk, de van, amire nem vállalkozunk. Kiscsomagszállítók vagyunk, ami azt jelenti, hogy például nagyobb bútorokat nem szállítunk. Ebből a posztunkból megismerheted a szállítható csomagok méret- és súlyhatárait.

Csomagszállítás

A DPD kiscsomagszállító, ami azt jelenti, hogy adott súly és méret alatt szállítunk csak csomagokat. Ez konkrétan 31,5 kg-os súlyt (fizikusok kedvéért: tömeget) 3 méteres övméretet, illetve 1,75 méteres hosszt jelent. Általában a webshopokból, webáruházakból szállítunk nektek, címzetteknek a telefontól a ruhákon át a kisbútorokig mindenféle csomagot. Ebből a posztból megtudhatod mit szállítunk és mit nem.

Csomag útja

Ha a hagyományos boltokban veszel valamit, már percekkel később a kezedben van az áru. Az online vásárlásnál napok, vagy akár hetek is eltelhetnek a fizetés és a csomag megérkezése között. A csomagok útjának megismerése és a csomagkövetés szerencsére ebben is segít.

Depó (depo)

Óriási mennyiségű csomagot szállítunk, ami csak úgy lehetséges, ha a feladott csomagokat először összegyűjtjük, majd az egy körzetbe tartozókat egyszerre, egy kocsival (“túrával”) küldjük ki. A csomagok begyűjtése, válogatása, kiosztása központi raktárakban történik. Ezek a cikkeinkben többször is emlegetett depók. Ismerd meg őket közelebbről!

Értesítés

Szerencsére már rég elmúltak azok az idők, amikor nem lehetett tudni, mikor érkezik a futár a várva várt csomaggal. Amikor küldeményt veszünk fel számodra, erről értesítést is küldünk neked. A második értesítést a kézbesítés napján kapod meg, amikor a futár a depóban felveszi a csomagod. Az értesítéseket természetesen a myDPD felületén, vagy a myDPD alkalmazásban is elérheted. Ebben a posztban mintákat is találsz az értesítésekről.

Futárszolgálatok története

A legtöbben valószínűleg nem törik a fejüket azon, hogyan születtek a futárszolgálatok. Mi utánajártunk, és meg is írtuk, milyen lépéseken keresztül jutott el az emberiség a gyalogos futároktól a mai, korszerű kiscsomagküldő szolgáltatásokig. Érdemes elolvasni!

Futár egy napja

A legtöbben csak egy-két percre találkoznak a futárral. Csönget a futár, átveszed a csomagot és kész. Van, aki többet szeretne tudni ennél a futár munkájáról. Ezért is írtuk meg a futár egy napját.

Futárszolgálatok jövője

Azt pontosan senki sem tudhatja, hogyan működnek majd a kiscsomagszállítók (futárszolgálatok) 10, 50, vagy 100 év múlva. De biztosak vagyunk benne, hogy a következő években is el kell majd juttatni valahogy a csomagokat a kereskedőktől a címzettekig. Ebben a posztban néhány lehetőséget vázolunk fel. 

Futárszolgálatok története

A legtöbben valószínűleg nem törik a fejüket azon, hogyan születtek a futárszolgálatok. Mi utánajártunk, és meg is írtuk, milyen lépéseken keresztül jutott el az emberiség a gyalogos futároktól a mai, korszerű kiscsomagküldő szolgáltatásokig. Érdemes elolvasni!

Így várd a futárt

Honnan tudod, hogy úton van a csomagod? Milyen értesítőket kapsz a DPD-től? Hol tudod ezeket megnézni? Milyen fizetési lehetőségeid vannak és hogy kell ezekre felkészülnöd? Ezekre és még hasonló gyakorlatias kérdésekre válaszol ez a poszt

Kézbesítés (csomag kézbesítése)

A csomagodat úgy kézbesítjük, ahogy neked a leginkább megfelel. Ha szinte mindig van otthon valaki, aki átveszi a küldeményt, a házhozszállítás a legkényelmesebb. Azoknak, akiknek a közelében van Csomagpont, érdemes oda kérni a csomagot, hiszen itt a nyitvatartási idő alatt bármikor átvehető. Az önkiszolgáló csomagautomaták minden nap, 24 órán át elérhetők (elhelyezkedésüktől függően) ezért használatuk igen rugalmas. Bármelyik átvételi módot is választod, a csomag kézbesítéséről idejében értesítést kapsz. A csomag útja a myDPD felületen, vagy a myDPD alkalmazás segítségével is követhető. Ismerd meg te is a csomagod útját!