Skip to content

A futárszolgálatok története

2023.03.13.

Miközben ül az ember az autóban és gurul egyik címről a másikra, sok minden megfordul a fejében. Például az is, hogy vajon mióta léteznek a maihoz hasonló futárszolgálatok, vagyis kiscsomagszállítók. Kicsit utána is néztem a dolognak, remélem, szerinted is érdekes!

Erre persze egyesek rávágják, hogy “már az ókori görögök is”… és nem is tévednek nagyot. Mióta létezik írás, küldözgetnek információkat az emberek egymásnak. (Na jó, a kőtáblákkal ez nehezebben mehetett.)

A mi elődeink a gyalogos és lovas küldöncök, futárok leginkább a telefonálást és az emailt helyettesítették. Kiscsomagszállításról sokáig szó sem eshetett.

A postakocsitól a futárszolgálatig

Aki olvasott romantikus regényeket, az jól tudja, hogy egészen a vasútközlekedés elterjedéséig a postakocsi (váltott lovakkal) volt a távolsági közlekedés legfontosabb eszköze. A kocsisra rá lehetett bízni leveleket, esetleg kisebb csomagokat, és ha a feladónak szerencséje volt, akkor azok célba is értek. (Persze a manapság egyre inkább elvárt “same day”, vagyis aznapi, vagy másnapi kézbesítésről szó sem lehetett.)

A vasút és a gőzhajók elterjedéséig lényegében nem volt lehetőség rá, hogy a levelek és a kisebb csomagok nagyobb távolságra eljussanak.

Amerika beelőz

Európában már régen jöttek-mentek az üzenetek, küldemények, amikor Amerikában még csak a bennszülöttek legeltették lovaikat a prérin, de azután igen gyorsan felzárkóztak, sőt, beelőztek. Csomagokat nyilván korábban is hoztak-vittek, de Amerikában alakult meg 1882-ben az első kifejezetten csomagszállításra szakosodott vállalkozás, a Wells Fargo. (Igen, ez volt a mai, pénzügyekkel, befektetésekkel foglalkozó Wells Fargo elődje.)

Ennél sokkal rövidebb volt a konkurencia, a Pony Express pályafutása. A kaliforniai aranyláz idején számos rizikós feladatot is bevállaló futárcég két év alatt csődbe ment.

A modern futárszolgálatok születése

Az autók megjelenése óriási lökést adott a kisebb csomagok kézbesítésének. Jim Casey is meglátta az új lehetőséget, és 100 dollárt kölcsönözve barátaitól megalapította saját futárcégét. Az ötlet sikeresnek bizonyult, hiszen ebből nőtt ki az UPS. (Casey gyorsan fellendülő vállalkozásának még nem kellett flottakezeléssel, depóval és hasonlókkal bajlódnia, mivel mivel csak egyetlen járműve volt.)

Ken Thomas csak 1946-ban indította el vállalkozását, de egyáltalán nem érintette az egyre izmosabb UPS fölénye, hiszen ő – szintén egyetlen autóval – Ausztráliában indította el a kiscsomagszállítást. Ez volt a ma szintén globális cégként működő TNT elődje.

Hozzájuk képest a DHL (1969) és a FedEx (1971) újoncnak számít.

Európa felzárkózik

Amerikával vagy Ausztráliával szemben Európában sokáig az állami kézben lévő postaszolgálat monopóliuma volt a kiscsomagszállítás, így fel sem merülhetett, hogy valaki ilyen vállalkozásba kezdjen. A brit Royal Mail, vagy a német Deutsche Post idővel ugyan megvált a monopóliumától, de a mai napig nagyon erősek a ezen a területen. 

Az európai futárszolgálatok egyik különlegessége az úgynevezett Mail Rail. 1927-től egészen 2003-ig működő szolgáltatás a rendkívül kiterjed londoni metróhálózatot használta a normális üzemen kívüli időszakokban kiscsomagszállításra. Idővel a modern futárszolgálatok, mint például a DPD, sokkal gazdaságosabban tudtak működni, mint a metrós szállítás, így az utolsó időkben a Mail Rail leginkább csak veszteséget termelt.

Jön a DPD!

Szerintem még a kollégák közül is csak kevesen tudják, hogy a DPD gyökerei egészen 1976-ig  nyúlnak vissza. 8 német szállítmányozási cég  (Honold Logistik Gruppe, Hellmann, Zufall, Streck Transport, Cordes & Simon, TTF, Denkhaus, és Zeitfracht) konzorciuma akkor alapította meg a Deutscher Paket Dienst (DPD) vállalkozást, a mai DPDgroup elődjét. Az új cég igen jól indult, már az első évben, csupán Nyugat-Németolrszágon belül 1,4 millió csomagot továbbított és ez a szám a következő években dinamikusan növekedett.

A sikeresen működő vállalatot 2001-ben vásárolta meg a francia állami tulajdonú Le Groupe La Poste szállítmányozási cég leányvállalata, a GeoPost. A következő években a cég további felvásárlásokkal európai futárcégek egész sorát szerezte meg- ezek már mind DPD néven folytatták munkájukat. 

A Deutscher Paket Dienst cégnév Dynamic Parcel Distribution-ra változott..

Az azóta eltelt években a vállalatcsoport folyamatosan fejlődött, Európában a legnagyobb futárcéggé vált,  nemzetközi jelenlétét növelve Európán kívül számos földrészen is jelen van. Cégünk 3 földrész 41 országában működik  és évi 1,3 milliárd csomagot továbbít, ami az első sikeres év mennyiségének csaknem ezerszerese!

Hogyan tovább?

Amíg nem a csapból jönnek a megrendelt áruk, addig szükség lesz kiscsomagszállítókra és futárokra. Ami a közeljövőt illeti, már most látjuk, hogy a hagyományos autókat leváltják az elektromos járművek. Hogy mi lesz 5-10-25 múlva? Azt megpróbáltam összefoglalni egy korábbi posztban.