Skip to content

Üzent a futárod

2023.02.03.

Belegondoltál már, milyen fantasztikus dolog az elektronikus értesítő? Az “ősidőkben” (ami nem is volt olyan régen), csak várhattál a csomagra, amíg végre megjött, és ha szerencsétlenségedre nem voltál éppen otthon, csak bedobtak egy értesítőt a sikertelen kézbesítésről.

Szerencsére ma már egy más univerzumban élünk, ami jó nektek, akik csomagot kapnak és nekünk, futároknak is. Ti a kapott elektronikus üzeneteknek köszönhetően pontosan tudjátok, mire számíthattok, nálunk pedig eredményes a kézbesítések túlnyomó többsége. Ez nemcsak a DPD-nek, hanem nekünk, futároknak is jó, mert – a fizetés mellett – mi is a sikerért dolgozunk!

Értesítés a csomagról

Az első értesítés a csomagról akkor megy ki, amikor az beérkezik a depóba. Ez az automatikus értesítés mindenképpen jó hír, mert azt jelenti, hogy a feladó (kereskedő, webshop) felvette a kapcsolatot a futárcéggel (vagyis velünk), a csomag pedig elindult az útjára.

Ez az előzetes értesítés a kézbesítés várható napját tartalmazza, de van benne több más, fontos információ is, például a csomagszám (amin a DPD tartja nyilván a csomagot), az utánvét összege (ami az előzetes kártyás, vagy átutalásos fizetés esetén természetesen 0 Ft).

Érdemes még rápillantani a “kiszállítási címre” is. Tudom, mindenki ismeri a saját címét, de előfordulhat, hogy a rendelésnél elírtál valamit, vagy a későbbiekben “torzult el” valahol a cím. Szóval érdemes ellenőrizni, mert hibás címre nem tudunk kézbesíteni.

Második értesítés a csomag érkezéséről

Ahogy korábban is írtam, 2 értesítést küldünk: a második értesítés a csomagról a kézbesítés reggelén, 8 óra körül érkezik hozzád emailben és SMS-ben is.

Ez a második értesítés a csomagról tartalmazza az összes korábban felsorolt adatot, de a lényeg mégis ez: “A küldemény(eke)t futárunk a mai napon 10:29-11:29 óra között szállítja ki.”
(Ezeket a furcsa számokat egy számítógépes program adja meg, de a lényeg, hogy amennyiben nem tör ki vulkán, nem karambolozik a futár, nem robban le az autó, a jelzett időben ott lesz a kedvenc futárod.)

Mire való a myDPD?

“Dopikám, jön tőletek két értesítés a csomagról benne minden adat, akkor miért nézegessem én azt a myDPD”-t kérdezi Tercsi néni, aki mindig szeret tisztán látni.


A myDPD és “kistesója”, a mobilos myDPD app mindenképpen praktikus alkalmazás. Ha valakinek sok levele, üzenete érkezik sokszor keresgélnie kell azok között, mire megtalálja a DPD üzenetét. Ennél is bonyolultabb a helyzet, ha valaki egyszerre több helyről is vár csomagot, mert ezekről egyszerre több üzenetet is kap. A myDPD és a hozzá hasonlóan működő myDPD app személyre szabott felület, ahol megtalálod az összes csomagod adatait és kezelheted is azokat.

Képzeld el, hogy éppen rohanásban vagy, viszed a gyerekeket az iskolába, utána meg be kell érned időben a munkahelyedre egy megbeszélésre. Ekkor érkezik a DPD értesítője, hogy 10:12 és 11:12 között viszik a csomagot (a már nagyon várt új kávéfőzővel). Ekkor nem tudsz otthon lenni, más sincs, aki átvegye a csomagot, de szerencsére ott a telefonodon a myDPD app!

Ha nem jó az értesítésben megadott időpont, a myDPD-ből, vagy a myDPD appból lehet megváltoztatni. Itt lehet módosítani a kézbesítési címet is (akár Csomagpontra is), vagy egy biztonságos kézbesítési helyet megadni. A myDPD tehát nem helyettesíti, hanem kiegészíti az automatikusan kiküldött értesítőket. És persze a myDPD-ben van a szuper nyomkövetés, amivel pontosan lehet látni, hol is jár éppen a kedvenc futárod!

“Jaj, Dopi, az értesítőkben is van egy nagy “Módosítás/Nyomkövetés gomb, minek nekem ez a myDPD?”-kötekedik a fejemben már megint ez a Tercsi néni. Szerencsére egyszerűen tudok válaszolni: nincs kétféle “Nyomkövetés/ Módosítás”! Ha az értesítőben a nagy, piros gombra kattintasz, akkor is a myDPD felületére jutsz!
Összefoglalva: A címzetteknek küldött értesítés a csomagról és a myDPD felület nem ugyanazt a funkciót látja el. Az értesítő jelzi, hogy csomagod érkezett, a myDPD pedig segít abban, hogy azt akkor és ott kapd meg, ahol Neked a legjobb. A kettő tehát nem pótolja, hanem kiegészíti egymást.

Nem regisztráltál még az ingyenes myDPD-re?  Regisztrálj a myDPD felületén,  vagy töltsd le a myDPD appot telefonodra!