Skip to content

Robotok a kézbesítésben – a DPD forradalmi megoldása Angliában

2025.05.15.

A DPD még 2022-ben elsőként vezette be az Egyesült Királyságban a robotok általi kézbesítést, igaz, akkor még csak tesztjelleggel és egy kisebb teljesítményű robottal. 2024 végén azután “munkába álltak” az Ottonomy új generációs locker-robotjai, az Ottobotok is, amelyek teljesen autonóm módon működnek immár több angol városban. 

Technológia, ami már a jövőt képviseli

Az Ottobot akár 70 kg-nyi csomagot is képes szállítani nyolc különálló rekeszben, így egyszerre több, különböző méretű küldeményt tud kézbesíteni vagy akár begyűjteni. A robot minden tengelyen hajtott, négykerekes felfüggesztéssel és külön kormányzással rendelkezik, ami rendkívüli manőverezőképességet biztosít számára. Fejlett szenzorok, valamint korszerű szoftverek vezérlik, így már nemcsak a gyalogos úton, hanem összetettebb városi környezetben is tud önállóan közlekedni.

A robot reggel a DPD telephelyéről indul, és a település Redway (autómentes) hálózatán  keresztül jut el a környező lakónegyedekbe, ahol jelenleg néhány négyzetkilométernyi területet tud kiszolgálni. A robot nyolc, nem egyforma méretű rekeszt tartalmaz, a csomaghelyek között a legnagyobb 38 literes, ami már tekintélyes méretű küldeményeket is képes befogadni.

Egyszerű csomagátvétel

Ahogy a DPD más kézbesítési megoldásainál, az Ottobot robotoknál is rendkívül egyszerű a csomagátvétel. A címzett az előzetes értesítések után kap egy egyszer használatos PIN-kódot tartalmazó SMS-t. Amikor a robot megérkezik, a címzett ezzel a PIN-kóddal nyithatja ki a megfelelő rekeszt. Miután a rekeszből a címzett kivette a csomagját és vissza zárta azt, a robot folytatja a kézbesítési körutat, vagy visszatér a raktárba újratöltésre.

Az Ottobot akár 6 órán keresztül tud folyamatosan működni egyetlen töltéssel, de a DPD telephelyén lehetőség van az akkumulátor gyors cseréjére, így a robot gyakorlatilag egész nap úton lehet.

Pozitív visszajelzések

Tim Jones, a DPD UK marketing-, kommunikációs és fenntarthatósági igazgatója így nyilatkozott az újonnan bevezetett robotokról: „Nagyon elégedettek vagyunk az új Ottobottal. Ez egy újabb mérföldkő az autonóm csomagkézbesítésben, amelyet már több kisebb településen is sikeresen alkalmazunk. Az ügyfelek visszajelzései pozitívak, és rengeteget tanultunk arról, hogyan lehet hatékonyan beilleszteni a robotokat a cég mindennapi működésébe. Az pedig külön örvendetes, hogy az új modell bevezetésével lehetőséget kaptunk arra, hogy ne csak a kézbesítésben, hanem a csomagfelvételben is kihasználjuk a robotizáció adta előnyöket.”

„Nagyon örülünk annak, hogy az Ottobot ilyen sikeres a brit piacon” – tette hozzá Ritukar Vijay, az Ottonomy alapítója és vezérigazgatója. -”A DPD már most élen jár a robottechnológia alkalmazásában, és biztosak vagyunk benne, hogy maximálisan ki tudják majd használni az Ottobotban rejlő lehetőségeket. Technológiánk célja, hogy rugalmas módon reagáljon a vásárlók változó igényeire, és valódi, skálázható megoldást kínáljon.”

Fenntarthatóság és technológiai fejlődés 

A DPD új robotjai a cég fenntarthatósági törekvéseit is segítik. A „last mile” (az utolsó kilométer) kézbesítéshez használt furgonok egyharmada az Egyesült Királyságban már elektromos, a nehézjárművek 95%-a HVO-val (hidrogénezett növényi olajjal) üzemelnek, az Ottobotok pedig teljesen elektromosak, így a károsanyag-kibocsátás csökkentésében komoly szerepet vállalnak. A DPD UK az anyavállalat, a Geopost Net Zero célkitűzéseinek részeként 2040-re teljes karbonsemlegességet tűzött ki maga elé, és az Ottobot robotok széleskörű alkalmazása nagyban segíti a cél elérését.

Közzétéve itt: Google Google
Kati Budainé profile picture
Kati Budainé
Szeptember 22, 2026
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Super!
Közzétéve itt: Google Google
Kinga kalmar profile picture
Kinga kalmar
Szeptember 22, 2026
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
gyors pontos ,megbízható
Közzétéve itt: Google Google
Antal Molnár profile picture
Antal Molnár
Szeptember 21, 2026
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Gyors, rugalmas.
Közzétéve itt: Google Google
Mária Tasi profile picture
Mária Tasi
Szeptember 21, 2026
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A Rendelést tökéletesen teljesítette8k! A kiszolgálás is dicséretre méltó!
Közzétéve itt: Google Google
Mark profile picture
Mark
Szeptember 21, 2026
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
If I could choose, I would always use DPD. Always polite and pleasant staff.