Skip to content

Társadalmi felelősségvállalás a DPD-nél

2023.02.22.

Amikor még nem dolgoztam a DPD-nél és munkát kerestem, mindig megnéztem azt is, hogy a cégnek, ahova jelentkezem, mennyire fontos a CSR, azaz a társadalmi felelősségvállalás. Hogy mennyire működik felelősen és fenntarthatóan, tesz-e valamit a klímaváltozás ellen, vagy hogy támogatnak-e civil szervezeteket, rászorulókat vagy alapítványokat. Tudom, hogy én egyedül nem tudom megváltoztatni a világot (pedig de jó lenne!), ezért fontos nekem, hogy a cég, ahol dolgozom, szintén hasonló elveket valljon. Örömmel láttam, hogy a DPD ebben élen jár. 

Fenntartható Fejlődési Célok

Itt hallottam először azt, hogy az ENSZ 2015-ben meghatározott 17 olyan pontot, amik szükségesek a fenntartható jövő eléréséhez. Ezeket Fenntartható Fejlődési Céloknak (SDG-nek) hívjuk.

A DPDGroup szinten négy ilyen cél megvalósítása érdekében lép fel globálisan, és ezek fontosak nekünk is itt, Magyarországon:

  • Fenntartható városok és közösségek
  • Fellépés az éghajlatváltozás ellen
  • Tisztességes munka és gazdasági növekedés
  • Partnerség a célok eléréséért

Fenntarthatósági megközelítésünk három pillére „‘Emberek, Bolygó és Közösségek”. Erről bővebben itt tudtok olvasni, én most a Bolygó pillért, azaz a DPD zöld vállalásait emelem ki, és nemcsak azért, mert nekem az a szívügyem, hanem azért is, mert az mindenkire hat. 

Környezetvédelem és fenntarthatóság 

A DPD “kifelé” legjobban látható törekvése az elköteleződés a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett. (Ez nekem is kiemelten fontos, hiszen a klímaváltozás hatásait a saját bőrünkön érezzük.) Ezért a DPD azon dolgozik, hogy évről évre folyamatosan csökkentse a járművek környezeti hatásait, és ezzel a károsanyag-kibocsátást is. Hiszen nekünk, akik a városban lakunk, az sem mindegy, milyen az a levegő, amit beszívunk. Mivel mi folyamatosan úton vagyunk, tudjuk, hogy hagyunk magunk után karbonlábnyomot, de igyekszünk csökkenteni, amennyire csak lehet. 

Ennek érdekében 2025-re a következő célokat tűzte ki a DPD maga elé:

  • 83%-kal csökkentjük az üvegházhatású gáz kibocsátását.
  • A flotta által kibocsátott légszennyező anyagokat éves szinten mérjük és monitorozzuk légszennyezettség-mérő szenzorokkal, a városi levegő- és életminőség javítása érdekében.
  • 15 ezer alternatív meghajtású gépjárművet helyezünk üzembe.
  • Minden területen minimalizáljuk a karbonlábnyomunkat.

Károsanyag-kibocsátás csökkentés

Persze, 2025, hol van az még? – kérdezhetitek. De mi nem a levegőbe beszélünk, már most teszünk érte lépéseket. Pécsett és Dombóváron tavaly óta 100%-ban elektromos autókkal történik a csomagszállítás, ami nemcsak nagyon menő, hanem rettentő sok CO2 megtakarítást jelent. Egy Pécs méretű városnál kb. 150-160 kg-ot.

Más városban is egyre több az elektromos autó: már most elég sokat használunk a flottánkban országszerte, de ez a szám 2023-ban még tovább nő. Az is ide tartozik – sőt, már írtam is róla – , hogy stratégiai együttműködést közöttünk a ViddL Futárszolgálattal, akik naponta kb. száz csomagot szállítanak ki teherbiciklikkel Budapest belvárosában. Ők is sokat tesznek azért, hogy a levegőben minél kevesebb szállópor legyen. Büszke vagyok arra is, hogy idén várhatóan öt városban lesz 100%-ban alacsony károsanyag-kibocsátású a szállítás, és ezek pont azok a városok, ahol az autós forgalom miatt a legnagyobb szükség van rá: Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Győrben. Aki ült már valamelyik nagyvárosban a dugó kellős közepén, tapasztalta, hogy hányan nem kapcsolják le a motort… és ha lehúzta az ablakot, akkor azt is, hogy milyen a levegő a dugó közepén. Az a rengeteg káros anyag, ami akkor a légkörbe kerül, senkinek nem tesz jót, sem a környezetnek, sem nekünk, embereknek. Pedig fontos lenne, hogy a városok élhetőek maradjanak, és örülök, hogy ehhez közvetetten, a DPD-n keresztül, de én is hozzájárulok.

A DPD vállalásai azonban nem merülnek ki az alternatív szállítási eszközökkel – illetve lesz, ahol ez még nem megoldható. Ezt úgy próbáljuk majd kompenzálni, hogy több megújuló energiával kapcsolatos beruházást tervezünk. A cég nem titkolt célja, hogy a legfenntarthatóbb kézbesítő vállalat szeretne lenni, amit én teljes szívemből támogatok. Mert bárhol is élünk a Földön, a Bolygó a közös a lakhelyünk. Közös feladat a megóvása is.