Skip to content

Milyen a jó futár?

2023.02.27.

Mostanában többen is megkérdeztétek, hogy szerintem milyen a jó futár. Volt, aki azért, mert jelentkezni szeretne a DPD-hez, és volt olyan is, aki szimplán kíváncsi volt. Sajnos munka közben nem tudok hosszan mesélni róla, hiszen várnak a csomagok és a többi címzett. Most viszont írok róla, és remélem, semmi fontosat nem fogok kihagyni. 

Mik az elvárások? 

Kezdjük a legfontosabbakkal, hogy mit vár el a DPD tőlünk. Legyünk pontosak, kedvesek és megbízhatóak. Persze, ez másik munkahelyen is így van, nem mondtam nagy újdonságot. De nálunk az idő nagyon fontos faktor, hiszen az a feladatunk, hogy a megadott címre a megadott időintervallumban kivigyük a csomagot. Azonban nem mindegy, hogyan, mert egy futárcégnél mi, futárok vagyunk a kapcsolat a DPD és az ügyfél között. Így ha mi jól dolgozunk, jó véleménnyel lesznek a cégről is. Viszont ha mi nem végezzük jól a munkánkat, késünk, nem is megyünk vagy kicsit bunkón viselkedünk, az a DPD-re is hatással lesz. Szóval mi nemcsak magunkért, hanem a cég jó hírnevéért is felelünk, így erre nagyon oda kell figyelni. 

Jól kommunikál. Ez megint eléggé elcsépelt dolog, tudom, de egy futár naponta rengeteg idegen emberrel (és szerencsére egyre több ismerős arccal) találkozik. Én felhívok mindenkit, akihez megyek, plusz 1-2 mondatot váltok is velük, nemcsak köszönök és átadom a csomagot. Szeretek beszélgetni az emberekkel, bár azt is észre kell venni, ki nyitott erre és ki nem. Szóval egy jó futár mer beszélni, közvetlen és jó emberismerő. A srácok szerint ez utóbbit kicsit túlmisztifikálom (nyilván ezt mondják, mert én vagyok a legjobb emberismerő a csapatban…), viszont azt, hogy oda kell figyelni az emberekre és a jelzéseikre, azt ők sem vonják kétségbe.

Türelmes, nyugodt és konfliktuskerülő. Mivel sok emberrel találkozunk, sokféle a reakció is. Legtöbbször persze ti is aranyosak vagytok és örültök a csomagnak (naná!), de előfordult, hogy egy címzett velem kiabált, amiért a webshop heteket ült a rendelésén. Erről sajnos nem mi tehetünk, de empatikusak vagyunk (hiszen mi is emberek vagyunk) és megértjük, hogy milyen dühítő. De ebben az esetben is mindig kedvesen kell kommunikálnunk. Nekünk, futároknak minden helyzetet és problémát jól kell kezelnünk, azt is, ha valaki dudálni kezd, esetleg ordibál, mert egy percre (míg átadtuk a csomagot) magára hagytuk az autót. 

Talpraesett és proaktív. Amikor reggelente megkapjuk a kézbesítendő csomagokat és az útvonaltervet, akkor még nem tudjuk, hogy mennyi minden akadályozhatja az aznapi munkánkat. Számtalan váratlan esemény történhet, amit – egyedül vagy a diszpécserek segítségével – meg kell oldanunk. Lehet ez baleset, vagy hogy világháborús bombát találtak valahol, és lezárnak egy fél kerületet. Nincs két egyforma munkanap. De a lényeg, hogy a csomagszállítással nem csúszhatunk meg, szóval hiába borul a reggeli terv, a lehető leggyorsabban újra kell írni, hiszen nektek nem okozhatunk csalódást. 

Szeret vezetni és van vezetési rutinja Nálam ez nem is kérdés, ez volt az egyik ok, amiért jelentkeztem a DPD-hez. Ugyan vannak már alternatív szállítási járműveink is, az autók többségben vannak. Én heti öt napot töltök a furgonomban, szóval ez már lassan a “második otthonom”, de én nem is az a típus vagyok, aki szívesen ülne egy irodában, egész nap a laptop előtt. Nekem kell a pörgés, hogy állandóan úton vagyok, és hogy egy kicsit fizikailag is mozogjak. (Tudtátok, hogy épp ezért szoktam gyakran lépcsőzni, még akkor is, ha van lift?) 

Lehet egy nő jó futár?

Ez a kedvenc kérdésem, hiszen a futárok többségében minden cégnél férfiak. De a válasz egyértelműen igen. Sokan meglepődtök, amikor én hozom a csomagot, pedig nincs ebben semmi különös. Vezetni én is ugyanolyan jól tudok, mint a pasik, sőt! Hátránya maximum akkor van, ha nehezebb dolgot kértek házhoz, hiszen a csomagszállítás nálunk azt jelenti, hogy az ajtóig visszük a küldeményt. De ezt is megoldom, a kis-közepes csomagoknál a fizikai megterhelés pedig egyáltalán nem vészes.  

Szereti a munkáját

Ez nem elvárás, de talán a legfontosabb. Én szeretem a munkám, és szeretem azt, hogy emberekkel foglalkozom egész nap. Remélem, hogy ezt ti is érzitek, amikor csomagot viszek. Ezért vagyok lelkes, és ezért nem fáraszt, ha egész nap nincs megállás.