Amikor valakinek elmondom, hogy futárként dolgozom, először megdöbbennek (pedig nő is lehet futár, igazán nem értem ezeket a sztereotípiákat…), utána pedig azonnal azt kérik, hogy sztorizzak, mert hogy futárként egész nap különböző emberekkel találkozom, biztos kerültem már fura helyzetbe a kézbesítések során. Ez így van, mi DPD futárok napokig tudnánk mesélni a jobbnál-jobb sztorikat. Dopit már többen hívták randira, Dénes majdnem egyedül vezetett le egy szülést, de nekem is vannak történeteim. Most megosztom veletek a legjobbakat. 

Meglepetésbuli DPD futárral fűszerezve

Mi ugyan csak 18 óráig kézbesítünk, de így is rendszeresen belecsöppenünk céges csapatépítőkbe, lánybúcsúkba és szülinapi bulikba. Egyszer sikerült úgy kézbesítenem az aznapi utolsó csomagot, hogy épp meglepetés partira készültek a lakásban. 

• Gyorsan odaadom, és már itt sem vagyok – mondtam, amikor hallottuk a kaputelefon jelzését, hogy a szülinapos épp beért a lépcsőházba.
• Nincs már idő, bújj el légyszi te is a többiekkel – mondta a címzett.
• De hát nem baj, ha mi a lépcsőházban találkozunk – próbáltam kibújni a dologból.
• Nem, nem – erősködött a címzett –  A fotel mögé még beférsz. Nem gond? Két perc az egész, de legalább tényleg meglepődik, hogy te hogy kerülsz ide. 

Végülis, utolsó csomag, miért ne, gondoltam. Elbújtam én is a többiekkel együtt. Szegény szülinapos tényleg meglepődött, nem számolt azzal, hogy húszan várják majd a bútorok mögé bújva, de azzal sem, hogy egy DPD futár ugrik majd ki a fotel mögül, hogy “meglepetééééés”… Ezek után persze alig engedtek el, kérték, hogy mindenképp menjek majd vissza munka után, tesznek félre a tortából is. Végül csak koccintottam a szülinapos egészségére – persze szigorúan gyerekpezsgővel, hiszen aznap még vissza kellett vezetnem a depóba.

Szellem a házban

Mindenkinek van egy fura ajtónyitós története. Láttunk már félmeztelen férfit, nőt, aki csomag helyett a párját várja (erről Dopi tudna a legtöbbet mesélni), vagy kiosonó cicát, akit utána a fél utca keres (meglett, szerencsére), de a legkiszámíthatatlanabbak a gyerekek. Az én sztorim egy 7-8 éves, copfos kislányhoz fűződik. Délelőtt 11 körül értem oda hozzájuk, a kislány nyitott ajtót, és a háttérből fura hörgések és sikolyok hallatszottak. 

• Szia, csomagot hoztam, itthon vannak a szüleid? – kérdeztem, miközben próbáltam belesni, hogy vajon mi lehet a zaj forrása.
• Nem, anya és apa dolgozik – mondta.

Tudtam, hogy nem adhatom oda a kislánynak a csomagot, viszont azt is láttam, hogy a feladó egy játékbolt, tehát a dobozban a kislány játéka lapul. 

• És ki vigyáz rád? – kérdeztem, mert bíztam benne, hogy van vele egy felnőtt, aki át tudja venni, és talán választ ad a hörgő hangokra is.
• A szellem – vágta rá gondolkodás nélkül. 

Na erre a válaszra nem számítottam, nem is tudtam, hogy hirtelen mit mondjak, pedig aki ismer, az tudja, hogy ritkán akad el a szavam… Valószínűleg látszott rajtam a megrökönyödés, amikor megjelent az ajtóban a kivágott lepedőbe öltözött apuka, aki gyorsan elnézést kért és átvette a csomagot, de hát épp halloweenesdit játszottak a kislánnyal… Aztán megmutatták a kifaragott tököt is, és megnyugtattak, hogy nem kínoznak senkit a nappaliban, csak a “hangulat kedvéért”, laptopról megy a hörgés. Az ijedtségért cserébe kaptam egy csokit a kislánytól, de ezek után ha október végén kézbesítek, nem fogok meglepődni semmin.

Véres valóság

Gyanútlanul csengettem egy budapesti kertvárosi ház kapuján, de senki nem jött. Telefonon beszéltem a címzettel, hogy mikor érek ide, gondoltam, biztos nem hallja a csengőt, így megnyomtam még egyszer. Megint semmi. Elővettem a telefonom és már épp hívtam, amikor jön ki egy negyvenes férfi a házból. Mindkét kezén véres gumikesztyű. 

• Ó, helló, te vagy a futár? Nem tudom átvenni a csomagot, véres a kezem, be tudnád hozni légyszi? Mutatom az utat.
• Ööö… igen, persze – mondtam remegő hangon, hiszen tudjátok, a DPD futár ajtóig viszi a csomagot, akkor is, ha a címzett – hogy is fogalmazzak – fura. 
• Ne haragudj, elég nagy a felfordulás…
• Minden rendben? – érdeklődtem óvatosan, mégiscsak vér van a kezén, de közben be is értünk az előszobába.
• Igen, minden rendben, már négy kiskutya kijött. Úgy tűnik, mindegyik egészséges – mondta a címzett.

És akkor megláttam a sarokban az épp vajúdó vizslamamát az újszülött kis vizslákkal. Persze innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy a gazdi segített a szülésben, ezért volt a kezén a véres gumikesztyű. Sok szerencsét kívántam a kiskutyáknak és a gazdinak, és amikor legközelebb vittem csomagot ugyanoda, a kis vizslakölykök már boldogan rohangáltak az udvaron. 

Regényt tudnék írni arról, hogy milyen helyzetekbe kerültem már, amióta a DPD-nél dolgozom, hiszen nap mint nap rengeteg emberrel, és néha elég hajmeresztő sztorikkal találkozunk. Én pont ezért szeretem a munkám. Nem unatkozunk, és nincs két egyforma munkanap 🙂